A szentesi téglakészítés emlékei elnevezésű gyűjteményt három szentesi téglagyűjtő, Bencsik Rita, Bugyi Attila és Nagy Zoltán közösen hozta létre. A gyűjtemény célja, hogy emléket állítson városunk egykori nagy múltú téglagyárainak, égetőinek. A gyűjtők tagjai a Monarchia Bélyegestégla- gyűjtők Egyesületének, amelynek célja a helyi és az egykori Monarchia területén működött téglagyárak, égetők termékeinek beazonosítása és megőrzése. A hajdanán Szentesen működött gyárak meghatározó szerepet töltöttek be városunk gazdaságában, és épületeink zöme ezekből a téglákból épült fel.
Hármójuk közül először Bencsik Rita kezdte el a téglagyűjtést, ennek lassan 20 éve.
B.R.: – Egy baráti nyaralás alkalmával elmenetem egy téglagyűjtőhöz. Vittem neki téglát, ő is adott nekem, és innentől kezdve mélyült el a téglák iránti kíváncsiságom. Aztán egy közösségi fórumon bejelentkeztem, hogy én is gyűjtöm a téglát. Beszélgettünk, akkor még csak páran voltunk pecsétestégla gyűjtők. 2007-ben összefogtunk, megalapítottuk a Monarchia Bélyegestégla- gyűjtők Egyesületét. Évről évre többen lettünk, cserenapokat- találkozókat szerveztünk, most már évente kétszer találkozik a csapat több napra. Először csak a gyűjtők csatlakoztak, aztán a családtagok is bekapcsolódtak, és ez a közel 200 ember ma már egy nagy családdá kovácsolódott össze. Valaki csak a téglát, cserepet gyűjti, valaki a gyártók történelmét is kutatja a levéltárban, felkeresi a gyárakat, a leszármazottakat. Gyűjtjük az információkat, és kiadványokat is megjelentetünk évente. Aki érez hozzá affinitást, megírja egy-egy téglagyár történetét. Én kutattam a Zsoldos téglagyár történetét, ami sajnos romos állapotban van, a körkemence pusztul, széthordták, hiába áll helyi védelem alatt. Most már 17 városi és négy megyei értéktárban szerepel egy-egy gyűjtemény, valamint a Hungarikum Bizottság előtt van, hogy ezt a hatalmas tudást és a régi Magyarország területén fellelt téglákat hungarikummá minősítsék.
B.A.: – Többfelé gyártanak pecsétes téglákat a világon, de a magyarországi nagyon szerteágazó és egyedülálló. Becsléseink szerint kb. 30 ezer féle téglajel létezik, ilyen volumenű téglakészítés – mint ami az Osztrák-Magyar Monarchia területén folyt – sehol a világon nem volt. És hogy indult az én szenvedélyem? Amikor átalakítottuk a házunkat, akkor találtam először pecsétes téglát, amit félreraktam, hogy jó lesz majd valamire. Utána rátaláltam a pecsétes téglafórumra, és láttam, hogy nem csak nálunk gyártottak ilyet, hanem szerte az országban. 2009-ben léptem be az egyesületbe, és 2010-től vagyok rendes tagja. Ritával többször megfordultunk a szentesi levéltárban, kutatjuk a szentesi téglagyártókat. Még a mai napig előbukkannak olyan téglajelek, amiket egyelőre nem tudunk hova kapcsolni, hogy szentesi gyártású vagy bevándorló, tehát más környékbeli vagy távolabbi településen gyárthatták, például Kunszentmártonban, Orosházán vagy Szarvason stb.
N.Z.: – Úgy kerültem a csapatba, hogy amerre jártam, találtam egy-két téglát az utcán. Találkoztam egy téglakészítővel, és kérdeztem tőle, hogy miért vannak benne ezek az írások. Azt a választ kaptam, hogy menjek el Ritához, ő majd többet tud mondani. Így kerültem bele a buliba. Meggyőzött, hogy milyen érdekes ez a dolog. Elmenetem egy találkozóra, aztán beléptem az egyesületbe. Mindent gyűjtök, járok Erdélybe, onnan is hozok, amit találok, koronásat, betűset. Szerencsére ki tudtam rakni az udvaromra, meg is lehet nézni a gyűjteményt, ami több mint kétezer darabos.
Miért van pecsét a téglán?
A téglaégetés királyi, egyházi, uradalmi jog volt – amit magánszemélyek csak később kaphattak meg – az ő monogramjuk, címerük került rá a téglákra. Sok településnek volt saját téglagyára, téglaégetője, majd az ipari fejlődéssel egyre komolyabb gyárak jelentek meg. A téglások Kánaánja Győr, illetve Észak-Dunántúl, mert ők nem voltak török uralom alatt. Győrben jelentős erődítmény állt, és a várkapitányoknak saját monogramos tégláik voltak. A Dunántúlon meg kellett erősíteni a várakat, hogy ne jussanak el a törökök Bécsig. Az Alföldön sár- és cölöpvárak épültek, akkor kezdődött a téglagyártás, amikor a törökök kivonultak. Az Alföldön nincs olyan mennyiségű uradalmi épület, mint a Dunántúlon, ahol egy településen belül akár 2-3 is található.
Ki milyen téglát gyűjt, és hol vannak a lelőhelyek?
Mindenkinek más a szíve csücske. Attila inkább a hazait, a szentesi gyártókhoz kapcsolódó téglákat gyűjti. Mindegyik szép, mondja, és nem tesz különbséget köztük. Rita a figurásokat kedveli, vagy azokat, amelyek állatnyomokat, esetleg egy gyermek kézlenyomatát őrzik. Ezekből csak egy van, és ez megismételhetetlen. A bontások, átalakítások, sitt-telepek is remek lelőhelyek, de ugyancsak ilyen volt a városban a járda-felújítási program is. Egy-egy kirándulás alkalmával is gyűjthet téglát az ember, a túráról pedig hátizsákban hozza haza a különlegességet. Beszélgetésünkből kiderült, bizony sok munkával jár, hogy az állagát, a szépségét megőrizzék az utókornak. Kell pucolni, savazni, magasnyomással lemosni, mindent bevetnek a gyűjtők, hogy lejöjjön az a kosz-piszok, ami az évszázadok alatt lerakódott. Vannak olyan kötőanyagok, amit áztathat az ember hónapokig sósavas vízzel, akkor sem adja meg magát. Sok helyen csak sárba rakták a téglát, azt a legkönnyebb takarítani, de a maltert is nagyon könnyű letisztítani.
Elefántos, lábnyomos, íves, monogramos, évszámos…
Ezután szétnézünk az udvaron, ahol Rita gyűjteményének egy része található. Látok elefántos, lábnyomos téglát, kúttéglát, oszloptéglát, íves kemencetéglát, monogramosat, évszámosat, és a színük is ezerféle árnyalatú, ami – mint megtudom – függ az agyag összetételétől és az égetéstől. Amíg nem voltak nagy ipari körkemencék, mint a Zsoldos téglagyár, addig boksákban (tábori kemencékben) égették a téglákat, 30-50 ezer darabot is egyben. Ami közel volt a tűzhöz, az vasasabbra égett, abból lett a járdatégla, a közepe a normál, a legszélső maradt a legpuhább, ez utóbbiakból falazótégla lett. Ha nem jól sikerült, akkor összeégtek, és abból lett a bika vagy mackó, magyarázzák a gyűjtők, én pedig szorgalmasan ismétlem és rögzítem a szakszavakat.
– Ez a Jurenák-féle tégla a Gólyás- házból, ebből is csak annyi készült, amennyire Jurenák engedélyt kapott a háza építéséhez. Egyébként a Zsoldos és az Oláh névvel találkozik az ember legtöbbször. Ebben van állat lábnyoma és kéznyom is. Ezek egy része egyházi tégla, Egerből, Pannonhalmáról valók – mutatja Rita. A leírás alapján 1598-as a legrégebbi ismert tégla, de azt még senki nem látta, mesélik nevetve.
Mindhárman létrehoztak önálló gyűjteményt, és bejelentkezéssel mindegyik látogatható. (Bencsik Rita: 30/9951-914, Bugyi Attila: 30/462-4385, Nagy Zoltán: 70/511- 5963)
Most készül egy közös válogatás, melyet a Szentes Házban állítanak ki, ahol minden szentesi téglagyárból egy-kettőt mutatnak majd be a látogatóknak. Szeretnék ismertebbé tenni az egyesületi tagok gyűjteményét, és folyamatban van egy elektronikus adatbázis kiépítése is. Azt mondják, annak idején a téglagyárakban nagyon sokan dolgoztak, a tulajdonosok rengeteget tettek a városért, most pedig a város állíthat emléket a múltjának a gyűjteménnyel.
Palicska Irén
https://www.szentesielet.hu/2022/11/10-szam-2022-marcius-11/
